Fogyókúrázz CBD olajjal!

Sokan úgy gondolják, hogy a kenderkivonat, a CBD növeli az étvágyat, ahelyett, hogy csökkentené, ez azonban egy tévhit. Az étvágy növeléséért egy teljesen más anyag, a THC felelős, ami az éhségérzet mellett a kábulatért is felelős.

A CBD ezzel szemben nem rendelkezik semmilyen pszichoaktív tulajdonsággal, és teljesen más hatással van az emésztésre és az étvágyra, mely szoros kapcsolatban van a fogyással, sőt támogatja a fogyást!

Számtalan tanulmány és kutatás bizonyította be, hogy CBD olaj szoros kapcsolatban áll a testtömeg index csökkenésével, kisebb testsúllyal és kisebb derékbőséggel.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy sutba dobhatjuk a diétáinkat, és csupán a CBD olajra támaszkodva próbáljuk meg leadni a fölösleges kilókat. Azonban ha a meglévő rutinunkba bevesszük a CBD olajat is, akkor jelentős hatásfok növekedésnek lehetünk szem- és mérlegtanúi!

Érd el az álomalakod KoniKanna CBD olajjal!

Hogyan tud segíteni a CBD olaj a fogyásban?

A hízás okai sokszor igen egyszerűek: több kalóriát viszünk a szervezetünkbe, mint amennyit felhasználunk.

Azonban azt, hogy milyen mértékben és mennyiségben égeti a zsírt és dolgozza fel a kalóriákat a szervezetünk, számtalan tényező befolyásolja. Az emésztésünk romlásának több oka lehet: hormonális okok, emésztési rendszer egyensúlyának felborulása, gyulladások, illetve az endokannabinoid rendszer funkcióinak instabilitása.

A fogyás kulcsa, hogy visszatérítsük a testünket a „régi kerékvágásba” és megteremtsük az egyensúlyt testünk emésztőrendszere, immunrendszere és idegrendszere között. Ebben játszik kulcsfontosságú szerepet a már említett endokannabinoid rendszer.

Már csak egy kérdés maradt: hogyan tudja a CBD befolyásolni az endokannabinoid rendszert? Mire jutottak a fogyás terén a tudósok a CBD olaj használatával kapcsolatban

Hogyan nyomjuk el az étvágyunkat?

A legtöbb CBD használó szerint a kivonat a fogyás tekintetében leginkább úgy tud segíteni, hogy elnyomja az ember étvágyát.

A legtöbb ember a kendert az étvágy fokozásával kapcsolja össze, pontosabban szólva a kannabisz fogyasztását kapcsolják össze az étvágy növekedésével. Azonban ahogy már a cikk elején is megemlítettük, ez a jelenség a THC-nak köszönhető, amivel ellentétben a CBD-nek nincsen ilyen hatása.

A THC a CB1 nevű kannabinoid receptorainkkal lép kapcsolatba, számtalan hatást kiváltva, melyek közé az éhségérzet generálása is beletartozik. Azonban egy 2018-as tanulmány szerint  olyan anyagok, melyek negatív hatást gyakorolnak ezekre a receptorokra, képesek lehetnek az étvágy csökkentésére és az elhízás mérséklésére azzal, hogy deaktiválják vagy blokkolják azokat.

Igaz, a CBD nem tudja teljes mértékben deaktiválni ezeket a receptorokat, képes hatni olyan molekulákra, melyek képesek ellátni ezt a feladatot. Ezen receptorok kiiktatása pedig képes lehet az étvágy csökkentésére és megakadályozhatja a túlevést az embereknél.

Egy 2012-es állatokon végzett kutatás kimutatta, hogy patkányoknál képes volt a CBD csökkenteni az étvágyat. Számos személyes beszámoló bizonyítja a CBD olaj hatását az embereken, azonban jelenleg nincsen elég kutatás, mely ezt ténylegesen bizonyítaná.

A zsírégetés beindítása

A CBD segítethet a test fehér – úgymond „rossz” – zsírját barna zsírrá alakítani, mely segíti a testet a kalóriák feldolgozásában és a zsírégetésben.

A fehér zsír számos veszélyes betegség és elváltozás kialakulásáért lehet felelős, mint például: cukorbetegség, szív és érrendszeri betegségek. Ezáltal a fehér zsír barna zsírrá való konvertálása hosszú távon számos egyéb pozitív egészségügyi hatásért lehet felelős.

Egy 2016-os tanulmány bizonyítékot is talált a CBD ilyen hatására. A tudósok szerint a CBD több szinten is hatással van arra, hogy testünk miként dolgozza fel a zsírt.

A CBD nem csupán a fehér zsírsejtek barnává alakításában segített, hanem magának a zsírsejtek feldolgozásának hatékonyságában is.

A Barna zsírsejtek sokkal effektívebbek, mint fehér társaik. A test sokkal könnyebben égeti el őket, stimulálva a hőtermelést, így segítve a kalóriák égetését.

Az emésztési problémák csökkentése

Egy 2018-as tanulmány szerint az elhízottság számos emésztési rendellenességért felelős, mint például magas vérnyomás, magas koleszterinszint és 2-es típusú cukorbetegség. 

Ez a CB receptorok túlműködésének köszönhető. A CB1 receptorok túlstimulálása a zsírszövetekben számos negatív következményhez vezethet, mint például az elhízás és számos emésztési probléma.

Mivel a CBD képes a CB1 receptorok blokkolására, így képes lehet az elhízás meggátolására is. Egy rágcsálókon  elvégzett kutatás is ezt a hipotézist igazolta. Például azon patkányok koleszterinszintje, melyeket CBD-vel kezeltek, 25 százalékkal csökkent a kutatás végére. Ezen felül a CBD gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatása tovább csökkente a rágcsálók vércukorszintjét és javította májuk egészségét.

Inzulin rezisztencia és a CBD

Az inzulin rezisztencia mondhatni elválaszthatatlan az elhízástól és a cukorbetegségtől.

Az egészséges emésztés a következőképpen alakul:

  1. étkezés
  2. a vércukorszint megemelkedik
  3. A hasnyálmirigy elkezd inzulint termelni, hogy a glükózt a sejtjeinkhez eljuttassa
  4. A sejtek a glükózt energiaforrásként felhasználják

Ha az étrendünknek “köszönhetően” folyamatosan felesleges glükózt juttatunk a szervezetünkbe, a fent említett rendszer teljesen a feje tetejére áll. Mivel a sejtjeink nem tudnak egy adott mennyiségnél több glükózt befogadni, rezisztensé vállnak az inzulinnal szemben, mely megpróbálja azt hozzájuk eljuttatni, megakadályozva így a glükóz beépülését és felhasználását.

A veszélyesen magas vércukorszint pedig még több inzulin termelésére készteti a hasnyálmirigyet, mely végül a vér glükóz szintjének drasztikus zuhanásához vezet.

Ezért van az, hogy akik inzulin rezisztenciában szenvednek egyfajta „glükóz-hullámvasút” hatást éreznek, majd éhesek lesznek és belassulnak.

Az egészségtelen emésztés így fest:

  1. étkezés
  2. megnő a vércukorszint
  3. A hasnyálmirigy elkezd inzulint termelni, hogy a glükózt a sejtjeinkhez eljuttassa
  4. Az inzulin nem fejti ki hatását
  5. a vércukorszint tovább növekszik
  6. A máj elkezdi a cukrot zsírrá alakítani, hogy megvédje a testet a magas vércukorszinttől
  7. a sejteknek azonban továbbra is szüksége van energiára, mely újra éhségérzetet kelt
  8. és a körforgás kezdődik az elejétől

Egy 2018-as tanulmány  kimutatta, hogy a kannabinoidok, mint a THC, a CBD és a CBN növelik a sejtek potenciális glükóz befogadását, túlteljesítve a metformint, egy általánosan használt, magas vércukorszint kezelésére felírt gyógyszert.

Ha fel tudjuk használni a vérünkbe jutott cukrot, akkor kevesebbet kell zsírrá alakítania a testünknek és ritkábban leszünk éhesek.

Mitokondriális diszfunkció

A mitokondriumok a sejtek energiatermelői. Amikor az inzulin eljuttatja a glükózt a sejtekbe, a mitokondrium állítja elő belőle azt az „üzemanyagot”, mely a testünk és az agyunk működéséért felelős. Azonban amikor az inzulin ellenállás bekövetkezik, a mitokondrium működése és hatékonysága is sérül.

A Mitokondriális diszfunkcióra akkor kerül sor, mikor a test glükóz szintje kiegyenlítetlen, illetve felelős lehet rákos betegségek kialakulásáért is. Az egészséges mitokondria ebből kifolyólag kulcsfontosságú lehet a hosszan tartó egészségünk szempontjából.

Egy 2016-os kutatás kimutatta, hogy a CBD pozitív hatással van a mitokondriális funkciókra a zsírsejtekben.

Gyulladáscsökkentés

A CBD egyik legszélesebb körben elismert tulajdonsága a gyulladáscsökkentő hatása. Az emésztési problémák sokszor kéz a kézben járnak a krónikus gyulladásokkal. Ebből a szempontból a hasnyálmirigy a legnagyobb veszélyben levő szerv a túlsúlyos és cukorbeteg embereknél.

A hasnyálmirigy túlműködése, mikor extra inzulint próbál termelni sokszor gyulladásokat okozhat az egész mirigy területén. Ez a krónikus gyulladás a béta sejtek sérüléséhez vezethet, melyek az inzulintermelésért felelősek.

Ha a test képtelen megfelelő mennyiségű inzulint termelni, akkor egy lépéssel közelebb kerülunk a cukorbetegséghez vagy az elhízáshoz.

Egy 2016-os tanulmány kimutatta, hogy intenzív kapcsolat van a gyulladások és a túlstimulált endokannabinoid rendszer között. A CBD segíthet leküzdeni ezt a diszfunkciót. A CBD gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatása képes lehet megakadályozni a hasnyálmirigy sérülését, és így csökkentve a cukorbetegség kialakulásának veszélyét.

A máj védelmezője

Az elhízottság és cukorbetegség egy másik ismérve a sérült májsejtek. A máj felelős a az elraktározott energiaforrásaink felhasználásának biztosításáért.

A magas vércukorszint által túlterhelt máj végzetes következményekkel járhat. A máj begyulladása korai előjele lehet számos problémának, melyek végül krónikus májbetegségekhez vezethetnek.

Egy 2015-ös kutatásban a CBD hatását vizsgálták különböző emésztési zavarokban szenvedő betegeknél. A kutatás rámutatott, hogy ezek a kannabinoidok képesek csökkenteni a trigliceridek felhalmozódását a májban.  Továbbá képesek csökkenteni a vérnyomást és csökkentik az inzulin ellenállást 2-es típusú cukorbetegeknél. Ezeket az eredményeket a kutatók nagyrészt a CBD gyulladáscsökkentő hatásának tulajdonították.

Fogyás és az endokannabinoid rendszer

A kedvezőbb zsír-izom arány a kenderfogyasztóknál számos olvasó számára visszásan hathat. Azonban ezt a jelenséget könnyen meg lehet magyarázni az endokannabinoid (ECS) rendszer működésével.

Az ECS egy komplex rendszer a testünkön belül, mely receptorok és neurotranszmitterek hálózata a testünk egészében, azonban legnagyobb koncentrációja az agyunkban található.

Ezek között a neurotranszmitterek között találunk olyan molekulákat, melyeket endokannabinoidnak nevezünk. Ezeket bocsátja ki a test, hogy üzeneteket adjon tovább a sejteknek a kannabinoid receptorokon keresztül. Az olyan kenderkivonatok, mint a CBD vagy THC hasonlóképpen működnek, mint ezek a testünkben megtalálható endokannabinoidok.

Az endokannabinoid rendszer egy olyan speciális része az emberi testnek, mely segíti az alvás, éhségérzet, immunrendszer és fájdalomérzet szabályzását.

Az endokannabinoid rendszer feladata, hogy egyensúlyban tartsa a felülírt rendszereket. Ha ez az egyensúly felborul, akkor az ember ECS rendszere vagy túl- vagy alulreagálja a problémát, mely egyéb diszfunkciókhoz vezethet.

Okozhat-e a CBD hízást?

Az 500mg-os KoniKanna 0.000% THC-t tartalmaz!

Sokan aggódnak a kenderkivonatok, így a CBD étvágynövelő hatása miatt. Mint ahogy azt korábban is írtuk, ezért a hatásért nem a CBD, hanem a THC felelős, egy teljesen másik kenderkivonat. A CBD olajok esetében sem fenyeget minket ez a veszély, ugyanis az ilyen olajok THC tartalma sosem haladja meg a 0.3 százalékot, mely nem elég a CB1 receptor stimulálásához, mely az éhségérzetért felelős.

Egy szó, mint száz, a CBD nem okoz éhségérzetet és nem növeli az étvágyat, és így nem növeli, hanem pont hogy csökkenti az elhízás veszélyét.

Összefoglalás

Egyre több kutatás eredménye utal arra, hogy az egészséges emésztési rendszer fenntartásának kulcsa az egészséges és kiegyensúlyozott endokannabinoid rendszer.

Azonban ahogy azt az elején is leszögeztük, a fogyáshoz, és az egészséges emésztés megőrzéséhez nem elégséges a CBD olaj fogyasztása. Mindezek megőrzésének alapja az egészséges és kiegyensúlyozott étrend, melyben a CBD olaj nagy segítség lehet!


 [W1]https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC6163475/

 [W2]https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22543671/

 [W3]https://link.springer.com/article/10.1007/s11010-016-2702-5

 [W4]https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5920035/

 [W5]https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5569602/

 [W6]https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29464872/

 [W7]https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27067870/

 [W8]http://partnerek.konikanna.hu/2020/07/23/cbd-olaj-az-egyik-legjobb-fajdalomcsillapito/?fbclid=IwAR2aO-a3FMM9RIVMwUtyhvZJH6XIuE8m4VLp6ZkO2pRUD0TqqyZOA2tJq_0

 [W9]https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/25595882/

Kadlicskó
Author: Kadlicskó

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>